A limbikus rendszer funkciói

1878-ban Paul Broca, az úgynevezett Broca afáziairól híres francia neurológus megalkotta a „le grand lobe lymbique” kifejezést. A „limbus” kifejezés egy margóra vagy peremre utal. Dr. Broca az agy legmélyebb részét körülvevő szerkezetekre utal, az agy közepén.

A „limbikus rendszer” kifejezés jelentése Broca ideje óta megváltozott. Még mindig a kortex és a hypothalamus és az agykövek közötti struktúrákat kell érteni, de a különböző szakemberek különböző struktúrákat tartalmaztak a limbikus rendszer részeként. Az amygdala és a hippocampus széles körben elterjedt, mint a szagló kéreg. Innen azonban a vélemények eltérnek attól, hogy mi a limbikus rendszer része, és mi a paralimbikus, ami olyan struktúrát jelent, amely szorosan együttműködik a limbikus rendszerrel, de valójában nem része annak.

A limbikus rendszer számos alapvető kognitív és érzelmi funkciót szolgál. A hippocampi, amely a temporális lebeny belső szélén feküdt, elengedhetetlen a memória kialakulásához. Az amygdalae minden hippocampus elülső részén ül. Mindegyik amygdala fontosnak tartja az érzelmek feldolgozását. Az amygdala szorosan kommunikál a hippocampussal, ami segít megmagyarázni, hogy miért emlékezünk érzelmileg fontosabb dolgokra. Az amygdala szorosan kommunikál a hypothalamussal, az agy azon területeivel, amely a hőmérséklet, az étvágy és az élethez szükséges egyéb alapvető folyamatok szabályozásáért felelős. A hipotalamusz maga is, de nem mindig szerepel a limbikus rendszer részeként. A hipotalamuszon keresztül, valamint az agystílus egyes kulcsfontosságú területein keresztül a limbikus rendszer kommunikál az autonóm idegrendszerünkkel (amely szabályozza a szívverést és a vérnyomást), az endokrin rendszert és a bélrendszert (vagy a bél).

Az agy idegsejtjei a helytől függően különböző módon vannak kialakítva. Az agykéreg túlnyomórészt neokortikális, azaz a sejtek 6 rétegben léteznek. Ez különbözik a limbikus rendszertől, ahol a sejtek kevesebb rétegben vannak elrendezve (pl. Paleokortikoid), vagy több zavaros (kortikoid). A limbikus rendszer kevésbé bonyolult szervezete, valamint a limbikus rendszer alapvető életfolyamatainak ellenőrzése arra késztette az orvosokat, hogy a limbikus szerkezet evolúciósan idősebb, mint az agykéreg.

A paralimbikus struktúrák összetett hálózatot alkotnak a limbikus rendszerrel. A paralimbikus struktúrákra példaként említhető a cyrusuláris gyrus, az orbitofrontális kéreg, a temporális pólus és az inszula egy része. A bazális előtér, a magvak, a mammilláris testek és a thalamus részei (az elülső és a mediodorzális magok) szintén gyakran tekinthetők paralimbikus szerkezeteknek a limbikus rendszerrel való szoros kölcsönhatásuk miatt.

Ezen paralimbikus struktúrák mindegyike érzelmi vagy alapvető kognitív folyamatokhoz kapcsolódik. Az anterior cingulate gyrus például a motivációhoz és a hajtáshoz kapcsolódik. Az inszula a saját belső érzékelésünk (vagy „bélérzés”) érzékelésére való képességünkhöz kapcsolódik. Az orbitofrontális kéreg, a magszemek és a bazális elülső rész az öröm vagy a jutalom érzései. A mammilláris testek és néhány thalamikus mag fontos szerepet játszik az új emlékek kialakulásában.

Mindezek az utak bonyolultan kapcsolódnak egymáshoz. Az amygdala például az orbitofrontális útvonalon kommunikál egy fehérállományú kötegben, amelyet nevezhetetlennek nevezett fasciculusnak neveznek, ahogy az inzulát is. Az amygdala a hipotalamusz egyes részeihez kommunikál, és a stria terminalison keresztül, valamint az agyszem és több más szerkezettel átjut a ventrális amygdalofugális útvonalon. A hippocampus nagymértékben kommunikál egy nagy fehér anyagú út mentén, amelyet fornixnak neveznek, amely az agyi kamrák köré görbül a mammilláris testek felé.

A limbikus rendszer a struktúrák heterogén csoportja, és számos különböző funkciót szolgál. Ezek a funkciók alapvető fontosságúak ahhoz, hogy gondolkodjunk, érezzük magunkat és reagáljunk a körülöttünk lévő világra.