A perifériás idegrendszer

A numbness, a bizsergés és a gyengeség a leggyakoribb oka annak, hogy az emberek meglátogatnak egy neurológust. Az első lépés általában annak eldöntése, hogy a probléma a központi idegrendszerben (az agyban és a gerincvelőben) van-e. Ha nem, a probléma valószínűleg az idegeknél fog elhelyezkedni, amelyek kiugrik a testbe.

A perifériás idegrendszer magában foglal minden olyan ideget, amely a gerincvelő és az izmok, szervek és bőr között áramlik. A perifériás idegrendszer alapos megértése a neurológusok és más orvosok között az egyik legkülönbözőbb jellemző.

Perifériás idegsejtek

Számos különböző típusú idegsejt létezik, amelyek mindegyike kissé eltérő információt ad át az agynak az axonok nevű wiry folyamatok mentén. Ezen túlmenően, ezek közül az axonok egy része védőrétegbe kerül, amelyet mielinnek neveznek, ami felgyorsítja az üzenetek villamos átvitelét az axon mentén. Például a motoros neuronok nagy, myelinizált axonokkal rendelkeznek, amelyek a gerincvelőtől a különböző izmokig terjednek, hogy szabályozzák azok összehúzódását.

A szenzoros neuronok sokféle kategóriába tartoznak. A nagy myelinizált axonok információt szolgáltatnak a rezgésről, a könnyű érintésről és a testünk érzékeléséről a térben (proprioception). Vékonyan myelinizált szálak adnak információt az éles fájdalomról és a hűvös hőmérsékletről. A nagyon kicsi és nem mübelezett szálak üzeneteket adnak az égő fájdalomról, a hőérzetről vagy a viszketésről.

A motoros és szenzoros axonokon kívül a perifériás idegrendszer is tartalmaz autonóm idegszálakat. Az autonóm idegrendszer felelős a kritikus napi funkciók ellenőrzéséért, amelyek szerencsére túlnyomórészt tudatos kontrollunkon túl vannak, például a vérnyomás, a pulzusszám és az izzadás.

Mindezek a különböző axonszálak együtt vezetnek, mint egy kábelköteg. Ez a "kábel" elég nagy ahhoz, hogy mikroszkóp nélkül lehessen látni, és amit általában idegnek hívnak.

A perifériás idegrendszer szervezése

A koponya-idegek kivételével a perifériás idegek mind a gerincvelőbe, mind a gerincvelőbe kerülnek. A szenzoros idegek a gerincvelő hátsó részén lépnek be a gerincbe, és a motoros rostok kilépnek a vezeték elejéről. Röviddel ezután az összes szál egy ideggyöket képez. Ez az ideg azután áthalad a testen, és fiókokat küld ki a megfelelő helyre.

Sok helyen, mint például a nyak, a kar és a láb, az ideggyökerek összeolvadnak, összekeverednek, majd új ágakat küldenek. Ez az összefonódás, az úgynevezett plexus, olyan, mint egy autópálya bonyolult cseréje, és végül lehetővé teszi, hogy az egyik forrásból származó jelek (pl. A gerincvelőből kilépő axonok C6-as szinten) a különböző gerincvelői szálakkal együtt utazzanak (pl. C8) ugyanarra a célállomásra (pl. a latissimus dorsihoz hasonló izom). Egy ilyen plexus sérülése bonyolult eredményeket eredményezhet, ami megzavarhatja valakit, anélkül, hogy tudná a plexust.

Hogyan használják a neurológusok a perifériás idegrendszer anatómiáját?

Amikor egy beteg zsibbad és / vagy gyengeségben szenved, a neurológus feladata, hogy megtalálja a probléma forrását. Gyakran a gyenge vagy zsibbadó testrész valójában nem tartalmazza a tünetet okozó tetteset.

Képzeld el például, hogy valaki hirtelen úgy találja, hogy a lábát a földön húzza, amikor sétál. Ennek a személynek a láb gyengeségének oka valószínűleg nem a lábon van, hanem a szervezetben máshol ideges sérülés miatt.

Egy ilyen páciens beszélgetésével és gondos fizikai vizsgálatával a neurológus meghatározhatja a gyengeség forrását. Az orvos fel fogja ismerni, hogy az izmok, amelyek a lábaknak a talajról való tartásáért felelősek, magukban foglalják az extensor digitorum longus-ot, amely befogadást kap a közös peronealis idegből. Amikor az emberek egy térdgel ülnek a másik felett, ez az ideg összenyomható, enyhe gyengeséget és lábcsökkenést okozva.

Ha azonban a fizikai vizsgálat azt is kimutatja, hogy a páciens nem tud állni a lábánál, akkor a neurológus már nem gyanítja a peronealis ideget. Az a láb, amelyre a lábat illeti, az elülső tibiális ideg megfertőződik, amely elágazik a közös peronealis előtt.

Mind az elülső tibialis, mind a közönséges peronealis idegek olyan szálakat hordoznak, amelyeket eredetileg a gerincvelőből L5-ös szinten küldtek. Ez azt jelenti, hogy a probléma nem tömörül a térdén, hanem közelebb van ahhoz, ahol az idegek elhagyják a gerincvelőt. A legvalószínűbb oka az ágyéki radiculopathia, amely szélsőséges esetekben sebészeti beavatkozást igényelhet.

A most bemutatott példa azt mutatja, hogy a perifériás idegrendszer ismerete, a gondos fizikai vizsga és a beteg hallgatása együttesen megkülönböztethető a beteg elmondása miatt, hogy abbahagyja a lábát, vagy elmondja neki, hogy szüksége lehet rá hátsó műtét. Hasonló példákat lehet adni a test szinte bármely részére. Ezért minden orvosi hallgató, nem csak a neurológusok tanítják a perifériás idegrendszer fontosságát.